X

Makó látványosságai

Makó

Hagymatikum

A fürdő 2012 január 20-án Makovecz Imre Kossuth-díjas építész tervei alapján Európában egyedülálló organikus fürdőépületként nyílt meg. Az új fürdőben "Makó arca": Szentpéteri Csilla zongoraművész kalauzolta az érdeklődőket.

Így az eddig meglévő beltéri fedett tanuszoda és a kültéri tanmedence, valamint a fiatalok kikapcsolódását szolgáló élménymedence komplex gyógyászati, wellness és családi részleggé vált.

A kikapcsolódásra, feltöltődésre, wellness élményre vágyó fürdővendégek a festői szépségű, templomszerű élménymedence térben lazulhatnak el, miközben megcsodálhatják a középen elhelyezkedő, szintén Makovecz Imre keze nyomát magán viselő, égbe törő, 10 méter magas organikus oszlopot, amely az élménymedence tér éke is egyben.

Séta a belvárosban

A Korona (Széchenyi tér 10.), noha több szakaszban épült, különböző korok hagyták rajta nyomukat, architektúrája mégis egységes, a város legszebb eklektikus épülete. 1855-ben épült Koczka Ferdinánd tervei alapján vendégfogadónak. 1905-ben átépítették, Csorba József tervei alapján szállodával bővítették. A nagyvendéglőt Tömörkény István édesapja bérelte. A Korona előtti téren az első világháborús emlékmű Pásztor János hódmezővásárhelyi szobrász alkotása. A Korona másik oldalán a szökőkút a hagymavirágot ábrázolja. Volt Csanád- megyeháza, ma városháza és műemlék (Széchenyi tér 22.) a város monumentális középülete. 1780-ban Vertics József földmérő tervei szerint épült, klasszicista stílusban. Később többször átépítették, bővítették. Az előcsarnokban van a Városház Galéria, amely kiállításoknak ad helyet. A városháza előtti téren áll Kossuth Lajos szobra, Kallós Ede vásárhelyi szobrász készítette. A szobrot 1905. szeptember 24-én avatták föl. A Régi városház - műemlék (Széchenyi tér 6.), Koczka Ferdinánd szolnoki építőmester tervei szerint, 1854-59-ben épült romantikus stílusban. A városháza homlokzatán elhelyezett órát Nagy Dániel makói mester készítette 1200 forintért.
A Bérpalota (Széchenyi tér 8.) 1927-ben létesített neobarokk bérház, a város legreprezentatívabb lakóháza. Orth Ambrus tervei alapján épült. Látványos, gazdagon díszített épület. Évtizedek óta nyáron fecske kolónia fészkel az erkélyek alatt. A hagymaház (Posta u. 4-6) Makovecz Imre által tervezett, rendeltetése szerint Thalia papjainak temploma. 390 ülőhellyel, színpaddal, a hozzá csatlakozó aulával, pódium-teremmel, kávéházzal, klubokkal, irodákkal. A Múzsák kútja, Fritz Mihály alkotása, a Hagymaház előtti téren áll.

Csanád vezér tér

Itt áll Szent István király monumentális lovas szobra, Kiss Jenő és Győrfi Lajos alkotása. A József Attila Gimnáziumot 1895-ben építették. Híres tanulója volt József Attila, tanított itt Juhász Gyula költő. A gimnázium előtti téren helyezték el a második világháborús emlékművet Kiss Jenő, makói szobrász készítette. A gimnázium mellett a Sportcsarnok, szintén Makovecz Imre tervei alapján épült. A Püspöki rezidenciát és kápolnát Kőszeghy László püspök építette 1826-ban nyári lakás céljából. A szemközti utcában haladva jutunk el az Ortodox Zsinagógához(Vorhand rabbi tér, Tel.: 30/389-06-13). 1895-ben, romantikus stílusban épült. Itt van elhelyezve a mártírok táblája 496 névvel.

József Attila Múzeum, Skanzen, Espersit Ház

Állandó kiállítás: Küzdelmes évszakok: Makó város története az újjátelepüléstől a rendszerváltásig 1699-1989. Skanzen: Makói hagymásház, eredeti berendezéssel. Asztalosműhely, eredeti szerszámokkal és mintakönyvekkel a 20. század elejéről. Bognárműhely eredeti szerszámokkal a 20. század elejéről. Szánkótalpas gabonáskasok és hombárok a 19. és 20. század elejéről. Espersit Ház: irodalmi múzeum. A ház Espersit János ügyvéd révén a város, sőt a vidék legnevezetesebb művészi központja volt. 1922-1929 között évente kétszer-háromszor heteket töltött itt pihenéssel és alkotással. József Attila 1923-1928 között többször volt vendége Espersit Jánosnak. A ház szellemét Juhász Gyula számos versében és megható visszaemlékezésben örökítette meg.

Műemlékek és szép épületek

Református ótemplom-műemlék (Kálvin tér, Tel.: 62/211-495)

Épült 1774-ben barokk stílusban. 1781. szeptember 12-én keletkezett tűz martalékává vált a templom. A templomot 1790-1927-ig nyolc-kilenc sukk magasságú téglakerítés vette körül. A kerítés négy sarka bástyával volt ellátva.

Kálvária kápolna-műemlék (Kálvária u. 80. , Tel: 62/212-279)

A Kálvária-kápolnát Jankovich Pál prépost építette 1734-ben, barokk stílusban. Az 1821. évi árvíz alkalmával ezt a városrészt is elöntötte a Maros, a környékbeliek ide menekültek.

Római katolikus plébánia templom-műemlék (Szent István tér, Tel: 62/211-116)

Épült 1765-1772 között, barokk stílusban. A templom tervezőjét nem ismerjük. A templom legnagyobb kincse a Havi-Boldogasszony kép, amelynek előképe a római Sancta Maria maggiore templom kegyképe.

Görög katolikus templom-műemlék (Templom köz, Tel: 62/211-328)

Épült 1786-ban, barokk stílusban. 1928-ban a templomot a város festő fia, Torma Imre festette ki.

Kistérség

Óföldeák

Katolikus erődtemplom-műemlék (Dózsa György u. Tel: 20/211-0665)

Épült gótikus stílusban 1400 körül. Páratlan értékű műemlék, régiónk egyetlen fönálló, működő temploma. A 15. században vaskos erődfalat és sáncot vontak a templom köré.

Kiszombor

Körtemplom (Rotunda)-műemlék

Épült román stílusban a 13. sz. elején, az ország legszebb hatkaréjú körtemploma. Freskók díszítik. Elérhető: Hétköznap- 62/525-090-es telefonszámon Hétvégén és ünnepnap, egyéb időpontban: 30/535-2925, 30/499-8686, 20/434-3234-es telefonszámokon.

Rónay-kúria, Étterem-műemlék (szegedi u. 11/b, Tel: 62/296-017)

Épült 1835 körül klasszicista stílusban. A Rónay család építette az itt található kúriákat, magtárakat.

Magyarcsanád

Román ortodox templom-műemlék (Templom tér, Tel: 30/336-8572) Épült 1806-ban, copf stílusban.

Szerb pravoszláv templom-műemlék (Templom tér, Tel: 62/520-610)

Épült 1880-ban, posztcopf stílusban.
Best Of Makó

Oazispanzio.hu - Copyright © 2017 | Partnerek |